kezibaratok

kezibaratok

Megnyert meccset engedett ki a Fradi a kezéből

Meddig tart a türelem Albertsennel szemben?

2023. október 01. - Partandras1992

"Lehet rosszul játszani, de lélektelenül soha!" Van úgy, hogy az embernek rossz napja van és a pályán semmi nem sikerül."

Talán ez az, ami először eszembe jutott a Fradi-Rapid Bucuresti meccs kapcsán, mert ezt a találkozót bizony húznia kellett volna a zöld-fehéreknek. Nagyon rossz volt látni a lányoknak a testbeszédét a mérkőzés után, ugyanakkor láttam rajtuk, hogy meg akarták nyerni ezt a meccset.

klujber_keti_mti_fradi_rapid.jpg

Miért nem sikerült?


Erre több okot mondhatnánk, inkább azt kérdezném meg, hogy hasonló erősségű kerettel a tavalyi idényben a Final4-ba jutott csapat, (igaz szerencsével szerintem) hogyan jutott el oda, hogy négy mérkőzésen mindössze egy pontot tud szerezni. Ráadásul három mérkőzésen kilátástalanul játszott az együttes, amit még fájóbb volt látni.

Igen frusztráltak vagyunk, mert ezt a meccset meg kellett volna nyerni. Igen frusztráltak vagyunk, mert szinte végig vezettünk és nem sikerült győzni, pedig Bíró Blanka sorsfordító pillanatokban védett. Igen frusztráltak vagyunk, mert a játékosok, akik sokat játszanak, a 45. perc után elfáradnak és nem pihenteti őket az edző.

Érthetetlen volt, hogy Edwige miért nem volt a pályán, érthetetlen volt, hogy Grétit miért cserélte le Albertsen negyedóra után, érthetetlen volt, hogy Malesteint amikor elfáradt láthatóan, miért nem hozta le pár támadás erejéig.
Tényleg nem találja Albertsen az összhangot a játékosaival? Nagyon úgy tűnik eddig.


A mérkőzésen pazar hangulat volt, minden adott volt, bár volt pár sérültünk, igaz a túloldalon is több kulcsember hiányzott. (Bucheschi, Polman, Orlane Kanor míg nálunk Szőllősi-Zácsik és Janurik Kinga). Ennek megfelelően kezdődött, öt perc után 3-0 ide, jött az időkérés a túloldalon, visszajöttek a románok ezt követően, de a Fradi Lekic vezetésével meg tudott ugrani 11-5-re is vezettek a mieink. A 22. percre 11-7 volt az állás, jött is az időkérés a túloldalon, innentől állandósult a különbség 14-10 volt a szünetben. A második félidőben is jól kezdtünk a 40. percben 19-13 volt a Fradinak.


Hetesvédés, majd újra öt az előny

Ekkor lehetett látni, hogy fáradnak a játékosok, Tomori a kelleténél lassabbann futott vissza. A Rapid 20-16-ra amikor Albertsen kikérte második idejét. Majd sorsfordító pillanatban a csereként beálló Mészáros Virág büntetőt védett, a 45. percben 21-16 ide. 

Rövidzárlat, egyenlít a Rapid

Ezt követően nehezen gondoltuk volna, hogy at 52. percben 22-22 lesz az állás.

Pedig így történt. Innentől már lehetett érezni, hogy a románok bármelyik pillanatban átvehetik a vezetést, de végül ezt nem tették meg, pedig közel voltak hozzá, de Bíró Blanka sorsfordító pillanatokban védett a vége 24-24 lett.

Meddig tart a türelem?

Ezt követően zúgott a csarnokban az Auf wiedersehen, ami azt jelenti, hogy viszontlátásra. Nem tudom hova tenni ezt a történetet, mert ebben a meccsben több volt. Ezt nyerni kellett volna.
Egy megnyertnek hitt mérkőzést engedett ki a csapat. 

A Bl következő fordulójában a Ferencváros a dán Esbjerg ellen lép pályára idegenben. 


Borítókép: MTI 

Veszprémi bravúr, győri siker a magyaros rangadón, szégyenteljes Fradi vereség

Ez történt a kézi Bl-ben.

Az előző hét szerdán és csütörtökön megkezdődött a férfi kézilabda Bajnokok Ligája is. A Telekom Veszprém óriási bravúrt hajtott végre azzal, hogy Németországban legyőzte a címvédő Magdeburgot 33-28-ra.
Ezzel komoly lépést tehet, a csoport első két helyének megszerzése felé, de ehhez nagyon sok van még hátra. A Szeged ezzel szemben szépen játszott, de vereséget szenvedett hazai pályán a PSG együttesétől. Kárpáti Krisztián gárdája 31-29-re kapott ki a Pick Arénában. Momir Ilic együttese a következő fordulóban hazai pályán fogadja a francia ezüstérmes Montpellier gárdáját, míg a Pick Szeged a THW Kiel otthonába látogat.

A női kézilabda Bajnokok Ligájában a Ferencváros újabb súlyos vereséget szenvedett.
Ezúttal a címvédő Vipers együttesétől kaptak ki a fővárosiak, 37-26-ra. A találkozón az első 20-25 percig jól tartotta magát a Fradi, de aztán a második 30 percben esélye sem volt Martin Albertsen együttesének, így két kör után 0 ponttal állnak a tavasszal még döntőben szereplő zöld-fehérek.

A „magyaros rangadón” a Győr a vártnál simábban 35-23-ra nyert a Debrecen ellen, így Ulrik Kirkely csapata két meccs után négy ponttal áll.

A Győr legközelebb a CSM Bucuresti otthonába látogat, míg a Debrecen hazai pályán fogadja az éppen a románokat legyőző Bietigheim gárdáját, míg a másik csoportban a Ferencváros a Krim Ljubljana együtteséhez látogat. Érdekes meccsek leszneksandra_toft.jpg
Borítókép: Facebook.com/ Győri Audi Eto KC 

Bravúr után újabb meglepetést szerene a Mosonmagyaróvár, javítaná a kisklását a Fradi

A Magyar Kupa címvédő Ferencváros a Győrt legyőző Mosonmagyaróvárt fogadja.

andrea_lekic_3.jpg


A női kézilabda Nb1 harmadik fordulójában igazi rangadó elé nézünk, főleg annak fényében, ami a a női kézilabda Bajnokok Ligája nyitófordulójában történt. A Ferencváros sokkoló vereséget szenvedett a Metztől hazai pályán, míg a Győr óriási csatában nyert a Brest vendégeként, a Debrecen pedig magabiztosan verte a Sävehof gárdáját a Hódos Imre Sportcsarnokban.
Ez a három csapat lép pályára szerdán a K&h ligában.  

A bajnoki címvédő Győr véleményem szerint magabiztosan fogja verni az MTK-t, akárcsak a Debrecen a NEKÁ-t Balatonbogláron.

A nap slágermérkőzése a Ferencváros-Mosonmagyaróvár találkozó lesz, amely sok érdekességet tartogathat, ezért ezt fogom komolyabban elemezni.
Gyurka János együttese óriási meglepetésre legyőzte hazai pályán a bajnoki címvédő Győrt, ami miatt lépéselőnybe került a riválisokkal szemben a dobogóért folytatott harc során.

A mosoniak pihentebben fognak érkezni az Elek Gyula Arénába, ugyanakkor egy bizonyítani akaró együttes lesz az ellenfele, ami mindig érdekes helyzet, főleg ha két hasonló erősségű csapat találkozik.

Ebben az írásban azt próbálom elmondani, milyen érvek szólnak a Ferencváros sikere mellett és mi szól a Mosonmagyaróvár győzelme mellett.

ferencvaros-mosonmagyarovar_elek_gyula_arena_1800.png

Győz a Fradi mert

1. Hazai pályán szerepel
2 Bizonyítani akarja, hogy kisiklás volt a BL vereség  
3 Mentálisan erős csapat
4 Akiknek nem ment a bl-ben, azoknak jobban fog menni most a játék

Győz a Mosonmagyaróvár mert

1 Pihentebb, ugyanis nem játszott a hétvégén
2 Erős és egységes csapat
3 Ugyanis bizonyítani akarja, hogy nem volt véletlen a Győr legyőzése

Ezek csak a legfontoabb tények, de azt nem tudni, hogy mi lesz a mérkőzésen, abban viszont biztos vagyok, hogy a Ferencváros sokkal jobban fog játszani, mint tette azt a Metz ellen. Az biztos, hogy nehéz meccs lesz mindkét gárda számára, amelyet ma 6-tól játszanak. A meccset az M4 Sport közvetíti, amelyen telt ház lesz, ami 1200 embert jelent. Érdekes találkozó lesz. 

Borítókép: Facebook.com/ Ferencvarosi Torna Club 

Bemutatkozik tétmeccsen a Ferencváros új edzője

Győzelemmel kezdett a Debrecen, a Szeged és a Tatabánya

A férfi és női kézilabda Nb1-ben beindul a nagyüzem. Szerdán, a papírformának megfelelően a hölgyeknél a bajnoki címvédő Győri Audi Eto KC 37-23-ra győzött, míg a férfiaknál az előző idény bajnoka, a Telekom Veszprém 40-29-re nyerte meg a Csurgó elleni találkozóját.

martin_albertsen_fradi.jpg

A pénteki játéknapon a nemzetközi kupában indulók győzelemmel kezdték az új szezont, a férfi bajnokságban a Tatabánya az újonc Pler otthonában nyertek 27-19-re, a Bl induló Szeged 37-28-ra győzte le a Gyöngyöst hazai környezetben.
A női bajnokságban a Debrecen 31-23-ra győzött az Alba Fehérvár otthonában.
A K&H liga nyitófordulójában, mindkét nemnél több érdekes találkozó is lesz a szombati játéknap folyamán.

Női K&H liga 1 forduló


17:00 Budaörs-Mosonmagyaróvár
17:30 FTC-DKKA 
18:00 Kisvárda-MTK 
18:00 Kozármisleny-Vác 
19:00 Vasas-NEKA 


ftc-dkka_2023_09_02_1730_elek_gyula_arena.png


Férfi K&H liga 1 forduló

17:00 Budakalász-FTC
18:00 Dabas-Fejér B.Á.L. Veszprém
18:00 Eger-Balatonfüred
18:00 NEKA-Komló


A Ferencváros női kézilabda-csapatának kispadján bemutatkozik az új vezetőedző, Martin Albertsen, emiatt lesz érdekes a Ferencváros-DKKA találkozó, de ugyancsak érdekes lehet az újonc Vasas valamint a NEKA mérkőzése, a Sterbinszky Amália Sportcsarnokban.
A másik újonc, a Kozármisleny is hazai pályán kezdi meg a bajnokságot a Vác ellen. A Debreczeni-Klivinyi Kingát  Mistina Kittyt megszerző Budaörs hazai pályán fogadja a Mosonmagyaróvárt, amely szerintem a forduló egyik legérdekesebb meccse lesz, pont utóbbi miatt. Vajon meglepi Buday Dániel együttese a tavalyi évi negyedik helyezettet?
A Kisvárda-MTK mérkőzésen az MTK tűnik esélyesebbnek a tavalyi eredmények alapján, de itt is igaz lehet az új seprű jól seper mondás.
A Kisvárdánál is új edző van, Józsa Krisztián személyében, aki tavaly az Alba Fehérvárt a hetedik helyig vezette. Az biztos, hogy érdekes meccs lesz az is.

A férfiaknál a Budakalász és a Ferencváros találkozója lesz a legérdekesebb, ugyanis a tavalyi idényben a zöld-fehérek nem tudtak nyerni az Omszki tó partján, és ezúttal ez most sem lesz másképpen, de véleményem szerint megszerzi a két pontot Pásztor István együttese.
Az újonc Eger a Balatonfüred együttesét fogadja, elsőre ez a csata is egyértelműnek tűnik, a Balaton-parti csapat magabiztosan gyűjti be a két pontot, akárcsak a Dabas és a Fejér B.Á.L. Veszprém találkozója. Ezen a találkozón a  hazai csapat az esélyesebb, ugyanis Éles József csapatából távozott többek között nagyobbik fia, Éles Benedek. Ám nagy csatára késztethetik a Dabas alakulatát, amely az előző idényben bronzérmes lett a Magyar Kupában. Sótonyi László alakulata a NEKA a Komlót fogadja, itt is hazai siker borítékolható. 

Borítókép: Facebook.com/ Ferencvárosi Torna Club 

Vége van a nyárnak, jön az új idény

A Győr-Békéscsaba mérkőzéssel indul a női kézilabda NB1

Vége van a nyárnak, ami az új idény kezdetét is jelenti, mind a női mind a férfi kézilabdában egyaránt. A hölgyeknél a bajnoki címvédő Győri Audi ETO KC a Békéscsaba együttese ellen kezdi meg szereplését. A bajnokságban szereplő 14 csapatból 8 is új edzővel vág neki az új szezonnak. A Győrnél Ambros Martint a dán Ulrik Kirkely váltotta, míg Békéscsabára a tapasztalt szakember, a korábban a Metzet is irányító Rác Sándor érkezett. A lila-fehérek célja az Nb1-es tagságuk meghosszabbítása, míg a győrieké a bajnoki címvédés a Magyar Kupa újboli megnyerése és a BL Final Fourba történő újboli bejutás. A Rába-partiak kerete jelentős erősítésen esett át, Bruna de Paula leigazolásával. Sokrétűségével mindenképpen színesítheti a győriek játékát. Érkezett továbbá a kapuba Rinka Dujndam, aki Sandra Toft mögött a második számú kapus lesz várhatóan, amíg a szülési szabadságról nem tér vissza Silje Solberg. Továbbá a távozó Faluvégi Dorottya helyére, (Bietigheimbe igazolt) érkezett a Viborgtól Emile Hovden. Mindenképpen erős lesz a Győr az új idényben.

sandra_toft.jpg


Zöld-fehér harc a bajnoki címért a nőknél 

A bajnokságban véleményem szerint a bajnoki cím a Győr és a Ferencváros között fog eldőlni idén is. A fővárosiaknál nagy kérdés, hogy mennyiben lesz más a játék Albertsen keze alatt, mint a 15 év után távozó Elek Gábor edzősködése idején. Ugyanis a keret nagy részben megegyezik a tavalyi idényben Bl ezüstöt nyert együttessel. A Ferencvárostól távozott Alicia Stolle, illetve visszavonult Szucsánszki Zita, helyükre érkezett a fiatal Simon Petra, aki kölcsönből került vissza a zöld-fehérekhez, illetve érkezett Győrből a montenegrói átlövő, Jelena Despotovic és a Debrecentől Bordás Réka. Az kérdés lesz, hogy ezzel a kerettel és az új edzővel mire lehet képes a Ferencváros mind a bajnokságban, mind a Bl-ben.

ki_nyeri_a_bajnoksagot_3.png

Debrecen, Mosonmagyaróvár, vagy Vác a dobogóért harcolhat. 

A dobogóért nagy harc várható a Debrecen és a Mosonmagyaróvár között, utóbbiak is a BL-ben indulnak a 2023-24-es idényben. Kérdés lesz, hogy az extra 14 találkozó milyen hatással lesz Szilágyi Zoltán együttesére az új szezonban, ahol több válogatott játékos is szerepel. Új igazolásként ott van a keretben Tamara Haggerty, aki a távozó Bordás Réka pótlására érkezett, illetve a szintén távozó Anca Giegerich helyére Gabriela Bartulovic érkezett. A Mosonmagyaróvárnál is sok változás történt, érkezett Vácról Schatzl Natalie, távozott az osztrák balátlövő Kovács Patrícia, a kapus Mistina Kitty. Érkezett a csapathoz Hadfy Gréta, illetve a Nemzeti Kézilabda Akadémiától a friss junior Európa-bajnok, Varga Emília.

A Vác együttese is jó lehet a dobogóra, igaz az nagy meglepetés lenne, miután a tavalyi idényben hatodik lett Herbert Gábor együttese. A csapatban remekelt tavaly Kuczora Csenge, aki idén is a gólkirályságra esélyes lehet, az nagy kérdés, hogy mennyire fogja bírni az új idényben

Veszprém vagy Szeged a férfi NB1-ben 

A férfiaknál a Telekom Veszprém már lejátszott egy találkozót, ezen a meccsen 49-21-re nyertek a Gyöngyös ellen Momir Ilic tanítványai, itt rengeteg új játékost igazoltak, (Sandell, Kosorotov, Fabregas például) akik ha összeszoknak egyértelműen erősítést jelentenek a bakonyiaknak. Távozott Rasmus Lauge, Manuel Strlek, de érkezett Cassado és Hugo Descat. Ez a két játékos erősítés lehet a bakonyiaknak.
Az ősi rivális Szegedtől 10 év után távozott Juan Carlos Pastor a vezetőedzői székből, helyére Kárpáti Krisztián érkezett. Nagy kérdés, hogy a fiatal szakember hogyan teljesít a Szegednél. Nem lesz egyszerű dolga a csongrádiaknak, miután a riválisok is komolyan erősítettek, akik szeretnének a dobogóra odaérni és ha tudják, megizzasztani, vagy megverni a két gigászt.


ki_nyeri_a_bajnoksagot.png

Tatabánya, Ferencváros, vagy Balatonfüred 

A Tatabánya és a Ferencváros egymás ellen lehet harcban a dobogóért, ráadásul a bányászoknak és a fővárosiaknak is rangadójuk van a bajnokság elején. A Tatabánya a Veszprémmel, míg a Ferencváros a Szeged ellen játszik szeptember második hétvégéjén. Mindenképpen érdekes bajnokság lesz, de ki nevet a végén?

Az biztos, hogy ma este negyed 6-kor Győr-Békéscsaba mérkőzés lesz a hölgyeknél, majd 18:45-kor Telekom Veszprém-Csurgó a férfiaknál. Mindkét találkozót az M4 közvetíti. 

Borítókép: Facebook.com/ Győri Audi Eto KC 

Egy csodálatos hétvége margójára

Ez az hely, ahol bármi megtörténhet.

Örök igazság egy kézilabda BL négyes döntőjében, bár tudom, hogy ez közhely. Ez az a hely, ahol bármi megtörténhet. Ebben az évben is ez történt természetesen és a legtöbb törvényszerűség előjött, ami nem ismeretlen azok számára, akik kedvelik ezt a sportágat. 

vipers_kristiansand.jpg
Itt már nem feltétlen az idejutott csapatok kerete számít, sokkal inkább a kispadon kell okosnak, taktikusnak, vagy kiváló időzítőnek lenni. És ami a legfontosabb. 

IDE BE KELL TUDNI JUTNI!

Mind a négy csapat megérdemelten jutott el a Final Fourba, ezt bizonyították is.

Néhány tanulságot azonban ismét muszáj leszögezni.

Hiába van a legjobb kereted, és kaptad a legkevesebb gólt, ha a védekezésed nem áll össze, hiába van a világ legjobb játékosa nálad, ha nem tudod őt jól használni, hiába van nálad a világ legjobb kapusa, ha éppen nem megy neki a védés, hiába van a legnagyobb szíved, ha a fejben és fizikálisan is kikészültél.
Itt ez már más kávéház. Itt már a mentális felkészítés, a találkozók lélektana, sokkal nagyobb hangsúlyt kap. Ismerni kell itt nem csak a csapatot, hanem a játékosokat is. Illetve a karaktereket. Tudni kell, hogy mije van egy csapatnak illetve hogyan lehet ezzel okosan gazdálkodni. Láthattuk, hogy egy-egy játékos tapasztalata mennyit számít ilyen helyzetben, illetve egy közeg hogyan hat az adott játékosra, csapatra. Tudni kell, hogy kik azok a karakterek, akiket egy ilyen feldob, és kik azok, akikre bénítólag hat. Senkit nem szeretnék kiemelni, de egyértelműen lehetett ezt látni mind a négy csapatnál. Hatalmas élmény volt, hogy két magyar csapatot is láthattunk a Final Fourban. Itt már nincs az, hogy valahogy átrúgjuk magunkat az elődöntőn, mert akkor tuti kikapsz. Itt már nem elég egy jó kapus, minimum kettő kell, vagy egy világklasszis és egy jó.

Mind a négy mérkőzés másképpen alakult, mind a négy találkozó másért volt szép, másért volt érdekes.

A két elődöntőről:


Az elsőn azt láthattuk, hogy a Vipers átrohant a Győrön az első félidőben. Huszonhárom gólt kapott a Győr 30 perc alatt. Ez abszurd! Egy Final Fourban megengedhetetlen. Hiába ha egy északi ellenféllel szemben beleállsz egy gólpárbajba, nem jössz ki belőle jól. Ugyan Lunde szerintem nem védett akkor jól, de a legfontosabb lélektani pillanatokban hozott, így a Rába-partiaknak sansza nem volt a fináléra, teljesen megérdemelten jutott be Ole Gustav Gjekstad csapata a döntőbe. A vége 37-35 a norvégoknak. 


vipers_kristiansand_elodonto_utan.jpg

A második meccs is érdekes volt, a két edző miatt is, akik nagy csatákat szoktak egymás ellen vívni. Ez most is így történt. Tán egy lényeges tényező, hogy az Esbjerg néhány nappal a Final 4 előtt az Odense ellen fontos bajnoki meccset nyert, ami akár befolyásolhatja a találkozót, ha a meccs olyan lesz adott esetben.
A mérkőzésen sokáig Jesper Jensen csapata vezetett, ám azt lehetett érezni, ha a Fradi átveszi a vezetést, akkor megnyeri. Ez megtörtént az 57. percben, majd amikor már azt hiszed, hogy megvan a meccs, jön egy újabb csavar. Jesper Jensen a meccsen harmadszor is időt kért, amely jól sikerült, fél perccel a vége előtt döntetlen állt az eredményjelzőn. Szerencsére Elek Gábornak is volt még egy időkérése, amivel élt is, fél perccel a vége előtt. "Inkább legyen döntetlen, minthgy elszórjuk és gyorsgólt kapunk belőle"
A Ferencváros végül passzívig kijátszotta és 3 másodperccel a vége előtt Emily Bölk csodálatos átlövése után, majd 20000 ember felugrott a csarnokban. GÓÓÓÓL! BL döntőben a Ferencváros.

Ez volt az igazi katarzis. 30-29 a vége a Fradinak.

 

emily_bolk_mvm_dome.jpg


A helyosztókról


A második nap meccsalakulásai általában következnek az elsőből. A bronzmeccsre úgy vágtak neki, hogy egy drámai vereség, illetve egy tükörsima után érkeztek a csapatok. Ezt lehetett érezni a Győr és az Esbjerg csatáján az első félidőben, ahol az ETO kiválóan védekezett, 16-9-re vezetett a szünetben. A második félidőben aztán tovább nőtt a különbség, ám jött a csőd. Ambros Martin időt kért, de hiába, Jesper Jensen csapata kiegyenlített. Azt lehetett érezni, ha átveszik a vezetést meg is nyerik. Csakúgy, mint az elődöntőben, amikor ellenük vették át a vezetést.

Ám a Győr edzője, Ambros Martin behozta a reaktivált Amandine Leynaud-t Sandra Toft helyére, így nem sikerült átvenni a dánoknak a vezetést. A Győr megszerezte a bronzérmet, 28-27-re nyertek az Esbjerg ellen. 

sandra_toft.jpg

Majd jött a finálé, a címvédő Vipers és a Ferencváros között, ahol nagyon sokan bíztak a csodában, többek között én is.

A találkozót a norvégok kezdték jobban, 9-4-re vezettek, de egy időkérés, majd egy kapuscsere után a Fradi a szünetre egy gólra feljött. Ok ez még izgi lesz. A második félidő elején aztán egy piros lap, majd könnyű norvég gólok és 6-ra hízott a különbség. Egyszer el lehet engedni a Vipers-t, kétszer már nem. Hiába kért időt Elek Gábor, itt már csak kozmetikázni lehetett az eredményen.

A vége 28-24-re lett a Vipers javára, amely sorozatban harmadszor lett BL győztes ugyanazzal az edzővel. Ilyen még nem történt, amióta Final 4 rendszer van.


Összességében egy hatalmas élménnyel lehettünk gazdagabbak, rengeteg tanulsággal, drámával, a kézilabda minden szépségével.


Egy korszak több csapatnál is lezárul ezzel, hiszen Ambros Martin távozik Győrből, aki a spanyol válogatott szövetségi kapitánya lett, Elek Gábor 15 év után távozik a Ferencváros kispadjáról és Ole Gustav Gjekstad pedig az Odense edzője lesz a következő szezontól. Érdekes volt ez a Final 4 is, köszönjük a négy csapatnak, hogy bizonyították, miért jutottak el ide. Mert ez minden idők legjobb négyes döntője volt. 

Borítókép: Facebook.com/ Vipers Kristiansand 

Ez az a hely, ahol bármi megtörténhet

Jön a női kézilabda Bl Final Fourja!

A labdarúgó Európa-liga döntője után újabb meghatározó rendezvénynek ad otthont Budapest. Ez a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntője, amelyben először fordul elő, hogy két magyar csapat szerepel. Ez a magyar kézilabdának óriási öröm, egyben jelentős kihívásokat is tartogat. 

final_4_fradi.jpg

A Győr és a Fradi mellett a címvédő Vipers és a dán Esbjerg együttese jutott be a hétvégén az MVM Dome-ban tartandó eseményen. A Final Fourral kapcsolatban mindig azt szoktam mondani, hogy ez az a hely, ahol bármi megtörténhet.

Ez mindig bizonyítást nyert, akárhány alkalommal rendezték meg. A 2014 óta ez a kilencedik idény, hogy megrendezik (2020-ban a Covid miatt maradt el) ezt az eseményt. A Final Four indulása óta magyar, norvég, montenegrói és román csapat tudta megnyerni a női klubkézilabdázás csúcshétvégéjét.
Izgalmak, drámák, ikonok és óriási mérkőzések.

Itt már nincs gyenge csapat.
Itt már nincs motiválatlanság.
Itt már csak elszántság van.

És KÉZILABDA.

Mielőtt elkezdünk a csapatokkal foglalkozni még egy dolog amit soha ne felejtsünk el.

Ez az a hely, ahol bármi megtörténhet. És hogy miért?

Az elmúlt évek eseményei miatt.

Ki gondolta volna 2016-ban, hogy a CSM Bucuresti gárdája újoncként megnyeri?
Vagy ki gondolta volna, hogy egymást követő három évben a Győr elhódítja a trófeát?
Ki gondolta volna, hogy az ősszel remeklő Metz együttese nem lesz itt 2023-ban?
Szerintem nagyon kevesen.

Lássuk a csapatokat.

Ferencváros

Az illem azt diktálja, hogy az első bálozóval kezdjük. Először fordul elő, hogy a fővárosi zöld-fehérek itt vannak az MVM Dome-ban. Azt hiszem nagyon sokan fognak emlékezni a Metz elleni idegenbeli BL negyeddöntő visszavágóra, ahol hatgólos hátrányból fordított Elek Gábor csapata.

A zöld-fehérek legendás edzője 2008 óta irányítja a Fradit, akinek a kispadon ez lesz az utolsó két mérkőzése. Akárcsak a szintén ikon Szucsánszki Zitának. Azt hiszem ennél szebb lezárást nem is kívánhattak volna. A legnagyobb név a csapatból kétségkívül Andrea Lekic, aki bár nyert BL-t, de akkor még nem Final Four rendszer volt. A góllövőlistán előkelő helyen áll, a jobbátlövő Klujber Katrin, aki az idei szezonban nagyszerű formában van. Beválasztották a női kézilabda Eb All Star csapatába. Remekelt továbbá a balátlövő Emily Bölk, illetve a világbajnok jobbszélső, Angela Malestein is. Sok mindenre képesek lehetnek, amennyiben jó formában lesznek és megfelelően felkészülnek.  

andrea_lekic_3.jpg

Team Esbjerg

A dán csapat másodszor lesz itt Budapesten, tavaly nem sikerült jól a szereplésük, ezúttal éremre törnek. Jesper Jensen csapatában olyan klasszisok szerepelnek a belső posztokon mint Henny Reistad, aki 130 góljával vezeti a BL góllövőlistáját. Mellette továbbá a toronydaru Kristine Breistol, a gyorslábú Nora Mörk, valamint a szintén magas jobbátlövő Mette Tranborg. A széleken Sanna Solberg és Marit Jakobsen, beállóban Vilde Ingstad és Katherine Heindahl. Nem lesz könnyű dolga senkinek sem ellenük. Az elődöntőben a Ferencváros lesz az ellenfele a dánoknak.  

henny_reistad_handball.jpg

Vipers Kristiansand

A norvég csapat kétszeres címvédőként érkezik Budapestre és soha nem fordult még elő, hogy ugyanazzal az edzővel egymást követő három évben BL-t nyerjen egy csapat a Final Four rendszer bevezetése óta. A Vipers lehet az első, akik a tavalyi idény óta még erősebbek lettek. (Ole Gustav Gjekstad az edzőjük) (A Győr 2017-ben és 18-ban Ambros Martinnal, míg 2019-ben Danyi Gáborral nyert BL-t)
Az idei szezonban olyan játékosok érkeztek hozzájuk, mint Anna Vjahirjeva, Oceana Sercien Ugolin, vagy szezon közben Katarina Jezic. A kapuban pedig ott van Katrine Lunde, aki 43 évesen még mindig a világ talán legjobb kapusa. Kérdés, hogy tud-e még egyszer ugyanúgy védeni két egymást követő napon, ahogyan azt tette tavaly. Ha igen, akkor nem lesz könnyű dolga az ellenfeleknek az elődöntőben a Győrnek. 

katrine_lunde_1.jpg

Győri Audi Eto KC

Itt is egy korszak ér majd véget, miután a szezon végén távozik Ambros Martin, aki ötödik alkalommal nyerne BL-t. A spanyol szakember saját hazája szövetségi kapitányi posztját veszi át. A Győrnek van talán a legegységesebb csapata hiszen minden poszton két klasszisa van. A Rába-parti csapat három vereséget is szenvedett a csoportkörben, de a negyeddöntőben tükörsimán jutott tovább az Odense ellen. A legnagyobb név talán a norvég Stine Oftedal és Estelle Nze Minko, akik együtt sok borsot törhetnek az ellenfelek alá. Kapuban a dán Sandra Toft, aki ha elemében van, akkor nehéz neki gólt lőni, viszont ugyanez igaz Katrine Lundéra is. Tehát érdekes mérkőzés lesz az első elődöntő is.


ana_gros_gyori_audi_eto_kc.jpg

Összességében elmondhatjuk, hogy egy nagyon pikáns Final Four lesz és bízhatunk benne, hogy nagyon sok örömet okoznak majd nekünk a csapataink.

A Final Four hétvégi program

június 3


15:15 Győr-Vipers
18:00 FTC-Esbjerg

június 4

15:15 bronzmeccs
18:00 helyosztó

Hajrá Magyar kézilabda 

Fotók: Facebook.com

A 20-40-től a Final Fourig! Így teljesült a Fradi nagy álma

Először jutott el a budapesti négyes döntőbe a Ferencváros

Ha valahogy jellemezni lehetne a Ferencváros női kézilabda csapatának idei BL szezonját, akkor így tudnám kezdeni. 


final_4_fradi.jpg


Még mindig nem hiszem el, ami történt, de ha valami nagyon kellett már az az, hogy átéljék a lányok, hogy igen meg lehet csinálni. Kellett ez a magyar kézilabdának, kellett ez a Ferencvárosnak, kellett a szurkolóknak.

Mindezt úgy, hogy zömmel magyar játékosok vannak a fradi keretében.

Kevés idegenlégiós, (összesen 6) de ők is olyanok, akik nélkül ez nem jöhetett volna össze. A Metz elleni visszavágón öröm volt látni, hogy Andrea Lekic régi önmagát idézte egy jelenetnél, illetve hogy Dragana Cvijic nagyon elemében volt. Bíró Blanka pedig óriási bravúrokat mutatott be a második félidőben, elbizonytalanítva a De Paula, Maslova, Kristina Jörgensen fémjelezte játékosokat.

Nehéz csoportban a csapat, a dán, a német, a szlovén bajnok és a címvédő is a Fradival egy nyolcasban.

Pedig ez a szezon nem így indult. A Bl csoportkörnél már kiderült, hogy nem lesz könnyű még továbbjutni sem. A Fradi mellett a címvédő Vipers, a dán bajnok Odense, a német bajnok Bietigheim, a szlovén bajnok Krim Ljubljana, a román második CSM Bucuresti, a francia második Brest Bretagne és a cseh Banik Most került a zöld-fehérek csoportjába. Tudtuk, hogy nehéz lesz és a Banik Most mellett még egy valakit meg kell tudni előzni a továbbjutáshoz.

Győzelem az Odense ellen otthon, majd jön a hidegzuhany!


A szezon jól indult, siker otthon az Odense ellen, de aztán jött a hidegzuhany. A német Bietigheim otthonában szinte semmi sem sikerült, a végeredmény csakis súlyos vereség lehetett. 40-20. Szerencsére még csak a szezon elején jártunk. Ezen a meccsen több meghatározó ember is hiányzott, Cvijic, Tomori és Szucsánszki sem voltak a keretben. 

Vereség Brestben, fontos két pont Szlovéniában, pontszerzés a címvédő ellen!

A súlyos bietigheimi vereség után jött a Brest elleni sorsdöntőnek vélt hazai találkozó, ahol győzni kellett volna, de a csapat beragadt a rajtnál, ami az egész találkozót meghatározta. Végül 21-20-ra kapott ki a Fradi, Jaukovic utolsó másodpercekben szerzett átlövésgóljával. Következett a Krim Ljubljana, ami akár a továbbjutásról is dönthetett. Janurik szenzációs védéseivel és Klujber remeklésével sikerült 32-30-ra győzni Ljubljanában.
EZ AZ! A csapat visszatért. Majd jött  hazai pálylán a címvédő Vipers Kristiansand.
Az utolsó pillanatig vezetett a norvég csapat, de a Ferencváros, döntetlenre mentette a meccset. (26-26)

Ez később értékesnek bizonyult.

Súlyos sérülések, kötelező győzelem, oda-vissza vereség Bukarestben! 

A Banik Most elleni meccsen simán lett meg a két pont, majd egy hosszú szünet után jött a CSM Bucuresti.

Úgy éreztem, akár ez meg is lehet, de jött egy szomorú hír. Beatrice Edwige és Kovács Anett súlyos sérüléseket szenvedtek, vége a szezonjuknak. A Fradi bár jól játszott, 6 góllal kikapott Bukarestben. Itthon győzni kell egy héttel később. Ám ami ott történt az megszégyenítő volt. A 45. percben tízzel vezetett a Bukarest, végül néggyel nyert. (29-33)

Feltámadás a Győr elleni bajnokin!

Pár nappal később a Fradi hattal legyőzte hazai pályán a nagy rivális Győrt a bajnokságban, ami meglepő volt, de jót tett a csapatnak, majd begyűjtötték a kötelező sikereket a Banik Most elleni BL illetve a soron következő bajnoki találkozókon.

Vereség Norvégiában, Pontvesztés a Debrecen ellen itthon, győzelem a Krim Ljubljana ellen

Az ünnepek után folytatódott a BL, mindjárt egy Vipers elleni idegenbeli találkozóval. Itt vereségre számítottunk, de nem olyanra, amilyen végül lett. Csupán egy góllal kapott ki a csapat 27-26-ra.
A bajnokságban váratlanul pontot vesztett a Fradi, a Debrecen ellen 30-30 lett a vége az Elek Gyula Arénában.
Ám ami a hajdúságiak ellen benne maradt a Fradiban, az a Krim Ljubljana elleni sorsdöntő BL találkozón kijött. 39-26-ra győzött Elek Gábor együttese.
Elsőre nem hittem el az eredményt, de tudtam, hogy ez a párharc volt a szlovén csapat "rossz" meccse.

Ekkor már kezdett körvonalazódni, mi kell a Fradinak a továbbjutáshoz a csoportkörből.
Fontosnak éreztem, hogy a két magyar csapat lehetőleg elkerülje egymást, ezért drukkoltam a Győrnek is, hogy a másik csoportban is kedvezően alakuljon minden.

Keti nélkül nem megy, vereség Brestben, visszavágás a Bietigheimnek, negyedik hely a csoportban

A Brest elleni idegenbeli meccsen nem játszott sérülés miatt a csapat gólkirályjelöltje, Klujber Katrin, ami el is döntötte a találkozót, három góllal nyert a francia csapat. (24-21) Ezt követően jött a Bietigheim elleni hazai meccs, ahol kiderült, a győzelem továbbjutást jelent.  Az első félidő nem sikerült jól, de  a második játékrészben extrát nyújtott a Ferencváros és 28-23-ra legyőzték a német bajnokot, ezzel eldőlt, megvan a továbbjutás!
Másnap a labdarúgókra egy Újpest elleni találkozó várt és a lányok szenzációs győzelme inspirálóan hatott a focistákra is. A csoportkör zárása előtt az eredmények kedvező alakulása következtében már tét nélkül léphetett pályára a Fradi az Odense otthonában, amelyet végül három góllal megnyertek és a csapat a negyedik helyen végzett a csoportban és egy kedvezőnek tűnő ágra került.


emily_bolk_bietigheim_2023_02_04_mti.jpg


Jöhet a Buducnost Podgorica majd továbbjutás esetén a Metz


A legjobb nyolc közé jutásért Elek Gábor csapata a Buducnost ellen lépett pályára, akikkel szemben két éve nem sikerült a továbbjutás, igaz akkor egy jóval erősebb kerete volt akkor a montenegróiaknak. Ezúttal azonban kettős sikerrel jutottak tovább a ferencvárosiak. Győzelem a Moracában és itthon is, így jöhetett a francia bajnok Metz.
Ezt követően a bajnokságban a Fradi súlyos, 31-20-as vereséget szenvedett Győrben, ezzel eldőlt, hogy a bajnoki cím nem lesz meg.

Ami a Metz elleni BL párharc során történt arra sokáig fogunk, fognak emlékezni a szurkolók. Előtte egy héttel a Ferencváros visszavágott a Győrnek az Audi Arénában elszenvedett vereségért és legyőzte a Győrt a Magyar Kupa fináléjában. 

ftc_magyar_kupa_siker.jpg



Magyar Kupa siker után, hatgólos hátrányban az első meccsen

Mindkét csapat úgy érkezett, hogy közvetlen előtte trófeát nyert, a Metz a bajnokságot, a Ferencváros pedig a Magyar Kupát hódította el. Az első meccs nagyon rosszul alakult, bár nem játszott a csapat rosszul, de hat góllal kikapott a franciáktól. (26-32)

Győzelem a Hódos Imre Sportcsarnokban, a hétközi bajnokin.

A hétközi bajnokin győztek Elek Gábor tanítványai Debrecenben, de nem volt bíztató a játék, bár jobb volt mint a Metz ellen. Végül három góllal, 29-26-ra nyert a Ferencváros együttese, ezzel eldőlt, hogy ezüstérmes lesz a bajnokságban.

Csoda Franciaországban!


Majd jött a vasárnapi visszavágó. A franciák ünnepre készültek, a mérkőzésen telt ház, vagyis 5000 ember volt kint. Az első félidőben a Fradi nem játszott rosszul, nagy csatát láthattak a szurkolók, amely után 17-17-es döntetlent mutatott az eredményjelző.

Bíró Blanka remekel, csakúgy mint 2017-ben

A második félidő aztán maga volt a káprázat. Bíró Blanka beállt a kapuba és kezdésnek kivédte Kristina Jörgensen büntetőjét, majd Bölk góljával előnyben a Fradi. Ezt követően többen feljavultak, Szucsánszki góljával 24-20-ra vezetett Elek Gábor csapata. Egy francia időkérést követően Lekic szerzett gólt, majd egy francia gólt követően Elek Gábor időt kért. (21-25)

Ekkor jött Bölk, Klujber és Lekic újabb találata. Itt már nem a győzelem, hanem a továbbjutás a kérdés. A végeredmény 33-26 a Fradinak.

IGEN IGEN IGEN! Szinte hihetetlen. Felfoghatatlan.

Final Fourban a Fradi! Sikerült, zömmel magyar játékosokkal.

Nem sokkal ezt követően jött a hír, hogy Elek Gábor távozik a csapat éléről. Az jó kérdés, hogy ez a döntés mikor született. Az időzítés mindenesetre érdekes. De ha már így alakult, akkor a csúcson kell abbahagyni.

A sorsoláson kiderült, hogy a Fradi az Esbjerggel, míg a Győr a Viperssel találkozik.

15:15 Győr-Vipers Kristiansand
18:00 FTC-Esbjerg

Június 3-4 Final Four az MVM Dome-ban.

És ne felejtsük el! Ez az a hely, ahol bármi megtörténhet.

Hajrá Magyar kézilabda

Borítókép: Facebook.com/ Ferencvárosi Torna Club
Képek: MTI, Fradi.hu  

Kettő eldőlt, egy necces, egy teljesen nyitva!

Ki lesz a négy résztvevő az MVM Dome-ban?

A múlt héten lezajlottak a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőinek első mérkőzései. A négy mérkőzés közül a Ferencváros hat góllal kikapott hazai pályán a francia bajnok Metz együttesétől, a Rapid Bucuresti ugyancsak hat góllal a Bl címvédő Viperstől, az Esbjerg néggyel nyert hazai pályán a CSM Bucuresti gárdájával szemben, míg a Győr Odensében szerzett kétgólos előnyt.

odense_gyor_2023_04_29.jpg

Ki lesz a négy résztvevő az MVM Dome-ban. Most hétvégén minden eldől!

A négy mérkőzésből a Ferencváros-Metz találkozó tűnt az egyik legígéretesebb találkozónak. Az előzmények kedvezőnek tűntek a fővárosi zöld-fehérek számára, hiszen Bruna De Paula megsérült, de összedrótozták a franciák.
A találkozón telt ház volt, rangadóhoz méltó módon kezdődött, az elején tudta magát tartani a Fradi, igaz Emmanuel Mayonnade csapata végig vezetett, ráadásul Sako kapus a fontos pillanatokban védeni tudott, így két gólos francia előnnyel mentek a felek pihenőre. A második játékrész elején beragadt a Fradi, amely később végzetesnek bizonyult. Elek Gábor együttese nem tudott mit kezdeni Tamara Horacek játékával, akit a találkozó legjobbjának választottak.

A végeredmény FTC-Metz 26-32.

 

noi_kezilabda_bl_negyeddonto_metz-_ftc_32-26_les_arenes_metz_2023_05_07_1400_1.png

A szombati nap második mérkőzésén a Győr nagyon rosszul kezdett az első félidőben, nem tudtak mit kezdeni a Rába-partiak a remeklő Abbingh-gal, illetve a szélső van Wetteringgel. A szünetben öt góllal vezetett az Odense.
A második félidőben aztán beindult a győri henger. Toft remekelt a kapuban, Ana Gros biztosan értékesítette a hétmétereseket, aminek következtében fordított a Győr.

A végeredmény Odense-Győr 27-29


noi_kezi_bl_negyeddonto_visszavago_gyor-_odense_2023_05_06_1800_audi_arena_tv_sport1.png

Ez a párharc még érdekes lehet, hiszen korábban előfordult, hogy kétgólos idegenben megszerzett előnyről búcsúzott a Győr hazai pályán.


A vasárnapi nap mérkőzésein a BL címvédő Vipers Kristiansand nem sok kérdést hagyott a visszavágóra. Ole Gustav Gjekstad együttese már Romániában eldöntötte a lényeges kérdéseket. A norvégoknál remekelt Katrine Lunde, a gólkirályjelölt, Marketa Jerabkova, illetve Anna Vhajirjeva is.

A végeredmény Rapid Bucuresti-Vipers Kristiansand 25-31


vipers-_rapid_bucuresti_2023_05_06_1600_aquarama.png


Az Esbjerg és a CSM Bucuresti párharca is nagy csatának ígérkezett az eredmény alapján ez tűnik a legizgalmasabbnak a hétvégi visszavágók előtt. A románoknál remekelt Arntzen és Neagu, míg a dánoknál Mörk nyolc, Ingstad pedig hat gólt lőtt.

A végeredmény, így Esbjerg-CSM 32-28

noi_kezilabda_bl_negyeddonto_visszavago_csm_bucuresti_esbjerg_2023_05_07_1600_tv_sport1.png


A visszavágók közül ez tűnik a legérdekesebb párharcnak, és az Európai Kézilabda Szövetség ezt a találkozót választotta a hét mérkőzésének.


2023. május 6 16:00 Vipers Kristiansand-Rapid Bucuresti
2023. május 6 18:00 Győr-Odense
2023. május 7 14:00 Metz-FTC
2023. május 7 16:00 CSM Bucuresti-Esbjerg

Borítókép: Facebook.com/ Odense Handball 

Szeged-Veszprém, ezúttal a bajnokságban

Negyedik alkalommal csap össze a magyar bajnokság két sztárja

A magyar férfi kézilabda két gigásza, a Veszprém és a Szeged ezúttal a bajnokságban találkozik egymás ellen, március vége óta már negyedik alkalommal.

telekom_veszprem_pick_szeged_ferfi_kezilabda_mk_donto.jpg


Az előző három találkozót Momir Ilic csapata nyerte meg, a BL-ben Szegeden 36-23-ra, Veszprémben, szintén BL meccsen 38-33-ra, majd a múlt héten vasárnap a Magyar Kupa döntőben 35-32-re nyertek a bakonyiak.

A két csapat ezúttal a Pick Arénában csap össze, ahol telt ház, vagyis 8300 néző várja a csapatokat. Juan Carlos Pastor utolsó mérkőzése lesz a Veszprém ellen, a bajnokság alapszakaszában szegedi edzőként.

A szegedi csapat részéről, a kapus Mikler Roland nyilatkozott a klub honlapjának. 

 

A bakonyiaknál a csapat vezetőedzője mondta el várakozásait szintén a klubja honlapjának. 

momir_ilic_edzo_szeged_2023_04_15.jpg

 

A találkozó délután 5 órakor kezdődik, amelyet az M4 Sport közvetít. 

Borítókép: Facebook.com/ Telekom Veszprém 

süti beállítások módosítása