kezibaratok

kezibaratok

Győzelem, visszavágás, továbbjutás

Győzött és továbbjutott a Fradi a BL csoportköréből.

2023. február 05. - Partandras1992

A női kézilabda Bajnokok Ligájában a Ferencváros óriási csatában, 28-23-ban legyőzte a német bajnok Bietigheim együttesét.

emily_bolk_bietigheim_2023_02_04_mti.jpg


A mérkőzésen telt ház, azaz 2200 ember volt a helyszínen, a hangulaton érezni lehetett, hogy csak egy csapat győzhet Érden.

Sok eladott labda, sok hiba elöl, de meccsben 30 perc után

 
Az első félidő óriási csatát hozott, hol a Fradi, hol a Bietigheim vezetett. Majd 7-5-ös német vezetésnél a Ferencváros vezetőedzője, kikérte első idejét. Az időkérés után a Fradi tartotta magát, egyenlítésért is támadhatott, de Gassama góljával 12-10-re a Bietigheim vezetett 30 perc után.

Egy 6-0-s szakasszal fordít a Fradi, majd Alicia Stolle találata után 4 a különbség.


A második félidőben úgy tűnt, sokáig állandósulni látszik a 2-3 gólos különbség, ám 17-14-es német vezetésnél a Ferencváros, Klujber, Bölk, Malestein és Zácsik góljaival fordított a Fradi. Ekkor időt kért a Bietigheim edzője, Marcus Gaugisch.
Ezt követően továbbra is hengerelt a Fradi, majd Alicia Stolle üres kapus góljával már négy góllal vezetett a Fradi 10 perccel a mérkőzés vége előtt. Ezért harmadszor is időt kért a Bietigheim edzője.

Zárkózik a Bietigheim, de Bíró Blanka fontos pillanatban véd.

Ezt követően két gólra zárkózik a Bietigheim, de Elek Gábor időt kér. Ezt követően Zácsik szerez fontos gólt, majd Inger Smits válaszol erre. Öt perccel a vége előtt Gassama került ziccerbe, de Bíró óriási bravúrral védett. Ezt követően előbb Bölk, majd Klujber hetesből szerzett gólt, így 3 perccel a vége előtt 4 volt közte. Itt már lehetett érezni, ez meglesz. Végül Kisfaludyé volt a zárszó, a mérkőzés vége 28-23 lett a Fradinak. A szurkolók tomboltak, énekeltek, a játékosokkal pacsiztak, és örültek.
Sikerült a visszavágás a németországi 20 gólos vereségért.
Sikerült a győzelem és a továbbjutás.
Szép volt csajok, nagyon kellett ez.


Borítókép: Szigetvári Zsolt/MTI 

A bejegyzés trackback címe:

https://kezibaratok.blog.hu/api/trackback/id/tr5418041776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása