A női kézilabda Európa-liga csoportkörének záró fordulójában a Siófok és a Mosonmagyaróvár is háromgólos vereséget szenvedett, míg a Debrecen nagy csatában nyert a Podravka ellen.
A továbbjutásnak azonban egyedül Uros Bregar együttese örülhetett.
A Balaton-partiak idegenben 11 ezer ember előtt kaptak ki 26-23-ra a Borussia Dortmund együttesétől, így a siófokiak másodikként jutottak tovább a csoportból, akik a grazi Final Fourért, egy oda-visszavágós párharcban a dán Ikast ellen lépnek majd pályára.
A párharc első mérkőzés a Kiss Szilárd sportcsarnokban lesz március 18-19-én, a visszavágó egy héttel később.
A Mosonmagyaróvárnak is volt esélye a továbbjutásra. Ehhez hazai pályán le kellett volna győznie a Nantes gárdáját, ám Gyurka János együttese 33-30-ra kikapott, így csoportja harmadik helyén végzett, ami a kiesést jelentette a mosonmagyaróváriak számára.
Ezzel a mérkőzéssel egyidőben a Sola és a Nykobing egymás ellen játszott Norvégiában. A Sola győzelme esetén lett volna csak esélye a továbbjutásra a Debrecennek, de a norvégok hazai pályán kettővel kikaptak, így egy hármas körbeverés következtében a két északi csapat jutott tovább, noha a hajdúságiak hazai pályán is 32-31-re legyőzte a Podravka együttesét.
Az már korábban eldőlt, hogy a Vác kiesett, akik a záró fordulóban hazai pályán két góllal kaptak ki a Valceától.
Az Európa-ligában a négy magyar csapat közül egy embernek sikerült csak a továbbjutás a csoportkörből.
Borítókép: Facebook.com/ Mosonmagyaróvár