Sosem mondhatjuk ki egy párharcról egy mérkőzés után, hogy eldőlt. Most sem teszünk így, bár jelentős előnyben van a Ferencváros női kézilabda csapata a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonása után.
A Moraca csarnokáról sok mindent lehetett hallani, illetve azt is, hogy nehezen szoktak nyerni ott a csapatok.
A csoportkörben a Győr, az Esbjerg és a Metz is nyerni tudott Podgoricában, ezért egy nyerhető meccsre számíthattunk, de óvatosságra adott okot, hogy két évvel ezelőtt a Ferencváros búcsúzott a Podgoricával szemben a BL ugyanezen szakaszában.
A találkozót jól kezdte a Fradi remekelt a kapuban Bíró Blanka, jól teljesítettek a szélsők illetve Alicia Stolle, aki az első félidőben öt gólt szerzett. Szerencsére Bojana Popovic együttesében nem volt balkezes átlövő, ami mindenképpen fontos lehetett volna nekik.
A zöld-fehéreknél Andrea Lekic tapasztalata most is rengeteget segített, fontos pillanatokban szerzett gólokat a szerb klasszis.
A 35 éves játékos most is bizonyította, miért is a világ talán egyik legjobb irányítója még mindig. A mérkőzés elején a török bírók nagyon szórták a két perceket mindkét oldalra, amelynek első félidejében 15-13-ra vezettek Elek Gábor tanítványai.
A második félidőben aztán a nagyobb tudás, a hosszabb kispad és a minőségi cserék a Fradi javára eldöntötték, még akkor is, hogyha 25-20-nál volt egy 10 perces gólcsendje a zöld-fehéreknek, de a legfontosabb, a győzelem megvan, így 60 percre a továbbjutástól a Ferencváros. A vége 28-24 lett.
Ezt Érden ki kell tudni harcolni a zöld-fehéreknek, március 25-én délután négy órakor.
Amennyiben a Fradi továbbjut, a francia bajnok Metz együttese lesz az ellenfél a budapesti négyes döntőért.
A tegnapi játéknap másik BL mérkőzésén az Odense nagyon simán 30-21-re győzött Norvégiában a Storhamar ellen, amivel szinte biztossá vált, hogy Ulrik Kirkely jelenlegi csapata ott lesz a negyeddöntőben.
A budapesti Final Fourért pedig a Győr együttesével játszik.
A mérkőzés érdekessége, hogy a dán szakember nyártól a Rába-partiak edzője lesz.
A kézilabda BL mai programjában a szlovén Krim Ljubljana a Rapid Bucuresti együttesét fogadja. A román csapatnak az a Kim Rasmussen az edzője, aki korábban irányította a magyar női kézilabda-válogatottat. Az EHF ezt a találkozót választotta a hét mérkőzésének.
A párharc továbbjutója a címvédő Vipers együttesével játszik a budapesti Final Fourért.
A másik meccsen a Brest Bretagne és az Esbjerg lép pályára egymás ellen. Pablo Morel együtteséből több meghatározó játékos, Cleopatre Darleux, Djurdjina Jaukovic sérülések miatt hiányoznak, ami döntő fontosságú lehet a találkozó szempontjából.
Az itt továbbjutó a román CSM Bucuresti együttesével játszik majd.
Borítókép: Facebook.com/ Andrea Lekic