A magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai a világbajnokságot követően először találkoztak egymással. Chema Rodriguez csapata jelenleg Budaörsön készül a Svájc elleni két Eb selejtezőre.
A magyar csapat előbb csütörtökön Schaffhausenben, majd vasárnap Tatabányán játszik a helvétek ellen és amennyiben mindkét meccsét megnyeri, ott lesz a jövő januári kontinenstornán.
Több hiányzó a keretben sérülés miatt
A vb-8. helyezett csapatból a balátlövő Bodó Richárd, a kapus Mikler Roland, valamint a beálló Bánhidi Bence is sérülés miatt hiányzik, de hosszú sérülése után visszatért a csapatba, a PSG-ben remeklő jobbátlövő, Máthé Dominik.
Mindkét csapat kétszer játszott eddig az Eb selejtező csoportban, ezeken négy pontot szereztek. A mieink hazai pályán, Érden 36-23-ra győzték le Litvániát, majd Grúziában nyertek 41-24-re. A svájciak mindkét mérkőzésen alaposan megizzadtak. A helvétek Litvániában 27-26-ra, míg Grúzia ellen, hazai pályán 24-23-ra nyertek.
A svájci csapatban szereplők közül akiket leginkább érdemes kiemelni az a Magdeburgban védő Nicklas Portner illetve a legendás irányító, a korábban a Rhein Neckar Löwenben szereplő Andy Schmid.
Hiányoznak, pedig beférnének, most legalábbis
Az elmúlt időszakban több játékos is kiválóan teljesített a magyar bajnokságban és a nemzetközi kupában is, éppen ezért érdekesség, hogy ezen játékosok közül szinte senkit nem látunk Chema Rodriguez keretében.
Egyikük közülük a Ferencváros balátlövője, Nagy Bence, aki nagyon jó formában van. A 26 éves játékos góljaival oroszlánrészt vállalt abban, hogy továbbjutott a Fradi az Európa-liga csoportköréből.
Ugyanúgy remekül játszott a fiatal Bognár Alex is, aki nem csak védekezésben, hanem támadásban is hozzá tud tenni a fővárosiak játékához.
A zöld-fehérek kapujában remekelt Borbély Ádám, aki az Európa-liga mérkőzéseken, fontos pillanatokban hárított labdákat.
A beálló Debreczeni Dávid is alapembere a fővárosiaknak, mind védekezésben, mind támadásban. Ezért is meglepő, hogy miért nem hívta be a válogatottba a 30 éves játékost a szövetségi kapitány.
Éles József nagyobbik fia, Benedek, nagyon sokat fejlődött a Fejér B.Á.L. Veszprém csapatában, idővel ő is a válogatott meghatározó játékosa lehet.
A mieink csütörtökön este hét órakor játszanak Schaffhausenben, majd vasárnap délután négy órakor Tatabányán Svájc ellen és amennyiben mindkét mérkőzést megnyerik, akkor ott lesznek a jövő januári németországi tornán.
Borítókép: Facebook.com/ MKSZ